Keleti gépek a nyugati határszélen:
az Everon Team Kft.-nél vendégeskedtünk

Partnerbemutatóink sorozatát 2026-ban sem szeretnénk megszakítani, ebből kifolyólag idén is számos magyar építőipari vállalkozás felkeresése szerepel terveink között. Legutóbb például Szombathelyre utaztunk, ahol egy kicsi, de annál céltudatosabb és profibban működő vállalkozás életébe nyerhettünk bepillantást.

Vas megye központjában Varga Szilárd ügyvezető fogadott minket, hogy beszélgetésünket a leglogikusabb ponton, a cég eredeténél indítsuk. Mint az Everon Team vezetője elmondta, csaknem 20 éve foglalkoznak építőipari kivitelezéssel. Mint oly sokan, ők is kicsiben kezdték, a folyamatos növekedés gyümölcseként pedig 2016-ban alakult meg a jelenlegi kft., vagyis idén kerek tízéves jubileumot ünnepelhetnek majd.

Családi házaktól a magtárakig

A vállalkozás tevékenységi köre leginkább a generálkivitelezés szóval írható le, azaz lényegében „mindenevők”, magas- és mélyépítési munkák terén egyaránt otthonosan mozognak. „Soha nem volt olyan projekt, amit megbántam volna, mindegyiknek megvolt a maga kis varázsa” – mesélte büszkén az alapító.

Ezek után nem meglepő, hogy az elmúlt évtizedben igen sokféle feladatot tudhatnak maguk mögött. Mi éppen egy családi ház kivitelezésének kulisszái mögé leshettünk be látogatásunkkor, de nem egyszer építettek már társasházakat, szállodákat, wellness központokat, parkolókat, sőt, a különféle mezőgazdasági létesítmények tető alá hozása sem jelent gondot a kis csapatnak. Mi több, jelenleg épp ipari megrendelések felé próbálnak nyitni, ami többnyire csarnoképítéseket jelent, így már ezzel kapcsolatban is bőven van tapasztalatuk.

Kis létszámmal is saját lábon

A kapacitások optimális kihasználása érdekében az Everon Team általában nyolc-tíz projektet futtat párhuzamosan, de olyan is előfordult, mikor ez a szám elérte a 14-et. Ennek fényében meglepődtünk, mikor megtudtuk, hogy a cég állományát összesen 15 fő alkotja, az pedig pláne különlegességszámba megy, hogy a feladatok nagy részét házon belül oldják meg, és csak igen kis szeletét (jellemzően az épületgépészetet és befejező munkákat) adják alvállalkozásba.

Mint vendéglátónk elárulta, akadnak ugyan kihívások, de a megfelelő koordinációval gond nélkül megoldhatók az egyidejűleg bonyolított beruházások, ami szavatolja a kapacitások optimális kihasználását. Ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő eszközpark is.

Kompakt „kollégák” Kínából

Ott jártunkkor épp egy 3,5 tonnás XCMG XE35E forgókotró és egy XCMG XC7-SV12 csúszókormányzású rakodógép szorgoskodott a családi ház alapozásán. Egy harmadik apróságot, egy 2 tonnás XE20E minikotrót is beszereztek a kínai márkától, ez utóbbira viszont éppen egy másik helyszínen volt szükség.

A kínai géptrió jelenleg tökéletesen megfelel az Everon Team céljaira. Igaz, az ügyvezető bevallotta, hogy ha most kéne választania, a 3,5 tonnás helyett inkább a nagyobb, 5,5 tonnás kotrót venné – na nem mintha bármi baj lenne a meglévő modellel. Épp ellenkezőleg! A vásárláskor nem is gondolta volna, mi mindenre lesz jó a kisméretű kotró, és mennyit fog dolgozni – bő egy év alatt közel 1000 üzemóra gyűlt össze csak az XE35E-vel, ami egy földmunkás vállalkozásnak is becsületére vált volna. Kisebb típustestvére szintén nélkülözhetetlen a magasépítési projekteken, hisz szélessége behúzott járószerkezettel 1 méteren belül marad, ezért szinte nincs olyan hely, ahova ne tudna bemenni. Rendszeresen megesik például, hogy a csaknem teljesen kész ház közvetlen közelében kell ásni az épületgépész alvállalkozó igényei miatt, ami a pöttöm kotróval semmiféle gondot sem okoz.

Az sem utolsó szempont, hogy saját kocsijukkal játszi könnyedséggel tudják mozgatni bármelyik XCMG-t, tehát ha délután 2 órakor kiderül, hogy valahol szükség van egy kotróra, az 3-ra ott van, és még aznap el tudja végezni a kívánt feladatot.

XCMG XE35E

DÍZEL
ÜZEMŰ
MINIKOTRÓ

XCMG XE35E

DÍZEL
ÜZEMŰ
MINIKOTRÓ

Verhetetlen ár/érték arány

Természetesen feltettük a kérdést, ami mindenkinek eszébe jut: a különféle építőgép-márkák tengerében miért pont az XCMG-nek szavaztak bizalmat? Mint az Everon első embere kifejtette, először a márkát forgalmazó Targonca Trade 2000 Kft.-vel volt meg a kapcsolat, hiszen jó helyi szervizháttérrel rendelkező forgalmazót keresett. Saját bevallása szerint először még valamennyire idegenkedett is a számára ismeretlen gépektől, de mint fogalmazott: „beültem, és azonnal éreztem, hogy ezek a gépek össze vannak rakva”.

Ha árban nem is volt jelentős az XCMG-k előnye a konkurenciához képest, ár/érték arányban, felszereltségben már jóval nagyobb volt a különbség. Például a csúszókormányzású rakodón kiépített alapáras hidraulikakörök miatt az esetleges fejlesztés is gyerekjáték, csak az adaptert kell megvásárolni, ha új feladatkörben szeretnék bevetni a gépet.

Csak a kényelmesen végzett munka a hatékony munka

A beszerzés óta eltelt bő egy év alatt az is bebizonyosodott, hogy az alkatrészellátás zavartalan, ugyanis néhány napnál többet sosem kellett várni mire a Targonca Trade közbenjárásával megérkezett valami a gyártó németországi raktárából. Szintén hatalmas plusz, hogy a három gép mindegyike személyre szabható és kényelmes. „Alvállalkozónál láttam, hogy úgy szállt ki a saját gépéből, mint akit agyonvertek. Én úgy gondolom, hogy ha valakinek szenvedés a munka, az nem fog jól teljesíteni. Itt viszont megvan klíma, tolatókamera, és 8-9 óra munka után is kényelmesen szállnak ki a gépkezelők a fülkéből” – húzta alá Varga Szilárd.

Bár az ügyvezető már gondolkozik más kisebb gépek, például egy henger beszerzésén, a jelenlegi felállás egyelőre elegendő. Azonban úgy látja, hogy három év elteltével a kedvező értéktartás és finanszírozási konstrukció miatt megéri majd a csere az említett 5,5 tonnás kotróra.

Csakúgy, mint gépek terén, általánosságban is az a cél, hogy a vállalkozás stabilan, de biztosan növekedjen. A jelenlegi árbevétel több éves távlatban is tartható, a legjobb ügyfél pedig a visszajáró ügyfél – erre építve középtávon esetleg lehet majd bővíteni földmunkás irányban akár nagyobb gépekkel és szállítóeszközökkel is.

Bővebben a Targonca Trade 2000 Kft. –ről

>

Kérdezz közvetlenül a forgalmazótól!

Ha a cikk felkeltette az érdeklődésedet, lépj közvetlenül kapcsolatba a forgalmazóval, szívesen válaszolnak szakmai vagy értékesítéssel kapcsolatos kérdésekre.

A *-gal jelzett mezők kitöltése kötelező.
Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google Adatvédelmi irányelve valamint az Általános Szerződési Feltételei érvényesek.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.